Hosszú távú ASEA fogyasztás utáni tapasztalatok
Ezennel szeretném megosztani veletek az ASEA-val kapcsolatos tapasztalataimat több, mint egy év folyamatos fogyasztás után. 29 éves vagyok, egészséges és sportolok is rendszeresen. Az ASEA-t azért kezdtem el fogyasztani, mert miután mindent megtudtam a termékről, biztos voltam benne, hogy rengeteget tehet értem, az egészségemért. Természetesen azért kisebb problémáim voltak nekem is mikor elkezdtem fogyasztani a terméket. Koromnál és egészségi állapotomnál fogva, az alap adagolást, kétszer fél dl-t fogyasztok naponta. Vannak olyan napok, amikor csak fél decit. Azokon a napokon szoktam kétszer inni, amikor foci edzés, vagy meccsem van. Először is, amit feltétlenül megjegyeznék, hogy amióta fogyasztom az ASEA-t, nem voltam beteg semmilyen szinten. Az ember érzi, ha erős a szervezete, én határozottan ezt érzem már jó ideje. Természetesen az ASEA fogyasztása mellett odafigyelek a táplálkozásra is és azokat a vitaminokat, tápanyagokat amikre szüksége van a szervezetemnek, elsősorban zöldségek, gyümölcsök segítségével viszem be magamnak. A megfelelő táplálkozás és az ASEA fogyasztása, számomra meghozta a várt eredményeket. Az én koromban is tapasztaltam már negatív változásokat többek között az energia szintemben, az ízületeimben ahhoz képest, ahogyan 20 éves koromban éreztem magam. A legjelentősebb terméktapasztalatom, hogy a tüdőkapacitásom elképesztő mértékben javult. Sokkal többet bírok a pályán, mint előtte. Nem fulladok ki, túlteljesítem a nálam sokkal fiatalabbakat is. Nagyon jó érzés fittnek lenni! Nincsen ismert egészségügyi problémám, de ha lenne is, biztos vagyok benne, hogy az ASEA segítségével soha nem válna ismerté. Az ASEA rendszeres fogyasztásával vagyunk képesek hosszú távon jó egészségnek örvendeni. Sz. V.