Tüdőrák
Édesanyám augusztusban nagyon elkezdett köhögni.
Láz nem kísérte, ezért elkezdődött a vizsgálatról vizsgálatra járás.
Tüdőgyulladásra gyanakodtak az orvosok, láttak foltokat is a tüdején, de biztosat nem mondtak. Majd a megerősítés érdekében megtörtént a szövettani vizsgálat.
Az eredmény mindenkit váratlanul ért, tüdőrák.
Azt a napot nem kívánom senkinek. 2 nap teljes magunkba fordulással, sírással telt. De talpra kellett állni, keresni kellett, mi ebből a kiút, mik a lehetőségek. Műteni kellett, ami rá 1 hónapra be is következett.
A műtét után az orvos szembesítette velünk a valóságot, nem egy daganatról van szó, hanem egy előrehaladott állapotról beszélt, elterjedt. Majd a műtétet követően Édesanyámnak is felvázolta a helyzetet a doktor úr. Mondanom sem kell, rettenetesen kiborult, mondván, „mi jöhet még”.
A kórházból hazajövet Édesanyám barátnője ajánlotta nekünk az ASEA-t. Nagyon jókat és érdekeseket mondott róla, ezért gondoltuk, kipróbáljuk.
Ennek már több mint 2 hónapja. Azóta túl vagyunk 2 kemoterápián is. A változások, amiket észrevettünk, Édesanyámnak van étvágya, ereje, tenni akarása, erőt ad neki ebben a harcban. A vérképe kezd rendbe jönni, nem fáradékony. Az első kemoterápiát követően szembesültünk a hajhullással.
Említette az orvos, hogy várhatóan ez bekövetkezik, de azt senki nem mondta, hogy ez fájdalommal is jár. Igen, ugyanis, nagyon fájtak a hajhagymák, olyan érzése volt Anyukámnak, mintha tüskék lennének a fejbőrén, nem tudott fésülködni sem.
A szórófejes flakonba öntöttünk az ASEA-ból, majd azzal spricceltük naponta többször. Nagyon kellemes érzést váltott ki, nyugtatta a fejbőrt, ami nagy segítséget jelentett. Azóta is spricceljük a fejbőrt.
Még vár ránk 2 kemoterápia, de nagyon bizakodóak vagyunk.
Nagyon sok pluszt ad nekünk.
Téma: Tüdőrák
Nincs hozzászólás.